vasárnap, augusztus 31


vajon mást is agyonnyomott a hidegfront, vagy az én beállításaimmal van gond? nyíregyháza kinullázott, azóta az elmúlt 24 órából 16ot kómaszerű állapotban töltöttem (tudod, amikor ugyanabban a testhelyzetben ébredsz mint ahogy feküdtél, bénára zsibbadt karral), a többiben is csak bámultam kifelé a kukucskálónyíláson, többnyire a tévére. holnapra össze kéne szedegetnem a biorutmusom cafatait, találkozni emberekkel, meg kezdődik az 1i is.

szombat, augusztus 30


jelenségszintű intelligencia


a svédországban láblógató hölgy legyen szíves írjon! Vanda, jelentkezz!


kövezzetek meg, nekem a T3 tetszik.
előadás megvolt.
buliztunk párat (minden este), mivel az igen jó szervezésnek hála pont akkor volt a konferencia, mint amikor a miskolci egyetem gólyatábora. nullán vagyok.
nyíregyházára nem akarok visszamenni sok ideig még.
megyek pihenni tovább.

szerda, augusztus 27


a konferencia jól kezdődik, egyelőre egy előadáson sem voltunk bent, de most mindjárt beülünk a T3ra :-)

kedd, augusztus 26


meghívtak pár helyre. mehetnék pár nap balcsira, onnan pedig egyenesen pár nap agárdra, bulizhatnék jobbra-balra vasárnapig.
szóval, holnap megyünk miskolcra háromnapos konferenciára, utána pedig nyíregyházára próbatest-gyártást nézni. ha szerencsém van, szombaton végzünk. pazar. iszonyatos késztetést érzek hogy kiálljak egy csomó ember elé előadni. plusz öltöny-nyakkendő.
irgalom atyja ne hagyj el.


ma a Gozsduban újra azon kaptam magam, hogy azt figyelem, ki lehet blogger a jelenlevők közül. mámint olyan, akivel még nem találkozutam. persze inkább csak a lányok érdekeltek, furcsa belegondolni, hogy a mellettem álló lány, akit nem biztos hogy meg mernék szólítani - már persze ha akarnám, éééérted -, valójában esetleg zsaklin, vagy barburu, vagy pumpkin, esetleg aiz, vagy mittudomén. persze erre az esély kábé egy a lottóötöshöz, és ha lehet inkább a lottóötöst választanám, de ki tudja, vannak dolgok amiket nem lehet megvenni. a wiwes utitársakkal is secperc alatt találtunk közös ismerőst, persze ez nem meglepő, mert wiw, ami tudvalevőleg a melrose place. az egyik kazincbarcelonai útitárssal össze is futottunk az este.
arra gondoltam, hogy csinálok majd olyan pólót hogy "karlsruhe" és akkor ha valaki olvas, és meglát, és szemrevételez, és ezek után még szóba is akar állni velem, az minden gátlás nélkül odajön és aszonygya, hogy olvaslak te önimádó fasz, én vagyok a... és megmondja. persze ha felveszem ezt a pólót, mindíg lesz nálam egy másik is, hogy ha méltatlan állapotba kerülnék, inkognítóba tudjak rejtezni. hogy ne gondolj semmi rosszra, olyasmiről van szó, mint mikor pölö a karlsruhe éltes kora ellenére több mint három órán keresztül szórakozott azzal, hogy a megtörő hullámok kisodorják a partra. attól most próbáljunk meg elvonatkoztatni, hogy ilyenkor az ember jellemzően nem hord semmit egy úszónacin kívül. vagy azt se, én azért szoktam.
napersze továbbra sem tudom eldönteni, hogy jobb-e csak olvasni.


béna fasz, szerintem a pszichiátrián a helye. "saját védelmére". gratulálok.

na ugrok magamhoz, mert az nekem érdekesebb.
a minimálbájk hadrendbe van állítva, egyúttal utcaiharcigép félre van rakva. olyan ez mint a mig29-esek, ahhoz, hogy egy repülni tudjon, három másikat szét kell szedni, jelen esetben a pedálok és a nyereg volt nélkülözhetetlen a régi szettből.
a minimálgép messze nincs kilenc kiló, és ez még csökken majd. váltó nincs, az áttétel: 46-16. nincs lámpa-sárhányó-névtábla-dinamó és a többi, ami pedig kéne (gazdálkodj okosan: "ismertesse a kerékpár kötelező tartozékait"). az első kerék radiálisra van fűzve. egyelőre ronda Mali-féle lila-szürke a váz színe, de ezen bütykölök majd valamit a télen (fekete? asszem). hátul szabdonfutós (nem kontrás, nem fixie). van egy darab fék, elöl. csengő nincs, úgyhogy töküres a kormány. mit mondjak még. mindkét gumi futófelülete piros, ez a látvány növeli az agressziót.

hétfő, augusztus 25


még kell szerezni egy láncot, és valahogy ki kell robbantani az utcaiharcimasinából a jobboldali pedált, oszt kész a minimálbájk és mehet az osztás.
örülünk :-)

vasárnap, augusztus 24


osztrigaevési tanácsok: ne egy tucattal kezdjük. a közhelyes szöveget valamielyik angol királytól, ti. hogy "bátor ember lehetett aki először lenyelt egy osztrigát" nem ragoznám, csak helyeselnék. az osztriga nem rossz dolog, de legközelebb inkább eszem helyette békát.
a violetta nevű, citromsárga színétől és hypóba áztatott rongyra emlékeztető ízétől eltekintve mindenben puncira hasonlító kagylóról mindenkit lebeszélnék. az első asszociáció és a kagyló színének disszonanciája eleve bizalmatlanná tett violettával kapcsolatban. ezt a benyomást, amelyet az ínyencségnek szánt izé megízlelése csak megerősített, a húscafat káromkodás közbeni legyűrése követette (a félig megrágott kagyló visszaöklendezése a pingvinek szokása, kultúrember (akinek néha tartom magam) ilyet asztalnál nem tesz), majd hosszabb ideig próbáltam bagett, osztriga és fokhagymás vaj segítségével eliminálni az utóízt, amely célt végül egy cigaretta-halls gyógycukorka kombóval sikerült elérni - mintegy fél óra szenvedés után. a szájízem akkor vált végre normálissá, amikor az ötletgazda, aki szintén evett ebből a kóros kajából (és akinek az egyik kedvenc ínyencsége a halfej, de csak ha előzőleg kiehette a hal szemét) azt mondta, hogy "hú de szar volt a violetta bazmeg"


bringás városnézés közben épp azon keseregtem a kolegának, hogy kazincbarcelonában nem rajzanak a futárok, pedig kazincbarcelonának széles utcái vannak, bicikliútjai vannak, tiszta levegője van, toleráns autósai vannak, figyelmen kívül hagyható piroslámpái vannak, irodaházai vannak, és budapestnél is több lakosa van. fél perccel később kiszúrtam egy messengert, aki épp vizet vételezett egy kútnál, beszélgettünk pár percet.
kazincbarcelonában egy futárcég van.
nyolc futárral.
télen nem nagyon dolgoznak, bizonyára a rettenetes hidegek miatt.
ma úgy döntöttem, ha nem jön össze a doktorkodás, megyek odale futárcéget alapítani és tulajdonolni, bár ez a terv egyelőre versenyez egy egyéves svájci doktorkodással és a hétvégi milliárdossá válással.

szombat, augusztus 23


bp - montpellier - le pouget - jean de la fos - barcelona - lloret de mar - trieszt - ljubljana - bp

az útitársakat a wiwen szedtük fel, igen nagy szerencsével, nem kis részben nekik köszönhető, hogy a lenyomott 4461 km és a hét fergetegesen telt. Szuza (hopsz, bloggerlány!), Zoli, Dalos, köszi!
volt tehát egy hét pörgés, kanyonkenu és ugrálás Fos-ban, bringás városnézés (kazincbarcelona igen bejövős), gyönyörű francia és katalán csajok, sztorizáshegyek, napfény, tenger, homokpadon megtörő hullámok, csúnya berúgás, utcai fesztivál, utcai vizicsata, teraszonalvás, spanyol és francia sör (bűnrossz mindkettő) tibidabo, sagrada (aiz: épül-készül-szépül!), parc güell, ismét lóhúsburger Ljubljanában, Ludmillák Ludditák.

elárulok egy titkot.

volt régen egy újság, a neve: XXX magazin. az újság demorovatának egyik írója is jelen volt kazincbarcelonában. mesálte, hogy anno, amikor az az újság az egyik legjobb magyar számítógépes újság volt a magyar piacon, a demorovatosok igen lustán végezték munkájukat; késve adták le a demoscene-s cikkeket, stb.
hogy a munkához szükséges időt rövidítsék, leginkább a letöltéseken spóroltak: a 2400 baudos modemmel órák alatt jött volna le egy demo, ezért ők kitaláltak csapatokat, neveket a tagoknak, címeket, demokat, majd írtak erről egy cikket és leadták.

két éven át.

anélkül, hogy ez bárkinek feltünt volna.
respekt :-)

szombat, augusztus 16


a mosogatni szerető kolega megrögzött szokása, hogy ha külföldre megyünk, az indulási időpontot azzal a megoldással tolja el éjfél felé, hogy legkorábban akkor kezd pakolni, amikor indulnánk. a rekord 7 óránál van (vagyis hét óra késésnél), ezu alkalommal eddig 2:25 a késés. pár hete ramsauba menet, mivel nem ő hozta a kocsit, kénytelen volt alkalmazkodni: el is indultunk időben. ekkor az útlevélotthonhagyós taktikát vetette be, és az ebből származó ide-oda visszafordulásokból hozta össze a minimálisan kötelező három órát.

pics by Psyclone Jack

kaptam Jacktól egy csapat Natasát. ez a fenti tépetthajú szőkekékszemű Jack kedvence, nekem is bejön, de nézzünk meg egy másikat is!


buliból biciklivel hazajövet hat kilométer alatt három autó ment el mellettem, két rendőrautó és egy taxis.
egyik sem állt meg.
pedig a rendőröknek kitűnő fogás (reklámfogás) lett volna a hajnal ban danolászó, kivilágítatlan, részeg biciklis, Görényi tábroszernagy biztos osztott volna érte plecsnit, a taxis pedig hazavihetett volna.

a plázs contestre egy 4:26-os idővel nevezek (nem volt elég késő, sokan voltak)

péntek, augusztus 15


szerintem ez a keleti parti áramkimaradás vicces. a skyline töksötét, mindenki gyalogol, stb, csak a gazdaság szív, mint a torkosborz. most láttam a CNN-en, hogy a 65ös áramszünet után kilenc hónappal kiba sok gyerek született. érted, nincs tévé, mozi, rádió, internet, mosni és porszívózni sem igazán lehet, lehet viszont gyertyafényes vacsit csapni, satöbbi.
egy ilyen áramkimaradás hatása a populáció növekedésére tehát egyáltalán nem elhanyagolható.
szerintem legyen Magyarországon ezentúl havonta egy napon áramszünet. nem fogyna tovább a magyar, a villanyszámla is csökkenne pár százalékkal és a csillagászok is örülnének, több csillagot lehetne látni.


rosszat álmodtam.
elmentünk Miskolcra erre a konferenciára, többek közt hogy előadjunk.
többek közt: valamelyik este oltári bebaszás lesz belőle, de nem baj, legalább megvalósítjuk majd a földmérési jel rongálása nevű bűncselekményt. tudod, építőmérnökök vagyunk, részegen is felismerjük az ilyesmit.
naszóval, álmomban ott voltunk Miskolcon, és én nullára (se) voltam felkészülve. se prezentáció, se öltöny, se tudás. valami megoldást találtunk végül, de arra már nem emlékszem, csak a parára.
idegesen és izzadtan éredtem, tele szúnyogcsípésekkel.

mindegy. azzal fogom gyógyítgatni magam, hogy a végére járok a minimálbájk prozsektnek.

csütörtök, augusztus 14


ha beszélheték Armstronggal, a következő dolgokat kérdezném meg tőle:

hogyan csinálják, hogy másnap is rá tudják rakni a seggüket a nyeregre?
egyáltaln hogy van kedvük másnap bringázni?
mikor borotválkoznak? este? vagy csak a pihenőnapokon? én tegnap reggel borotválkoztam, nem mondom meg menniyre csípte a tokámat az izzadságom egész nap. viszketett is.
egyáltalán, mit csinálnak az izzadsággal? nekem mindíg szétmarja a bőrömet.
nem nyomja szét a kezüket a sok rázkódás? nekem a tenyér csukló felőli része még hetek múlva is fájni szokott.


a nők jobb pszichológusok. vagy csak jobban értik az embereket, kapcsolataikat.

szombattól szombatig az lesz a location, hogy Barcelona, Toulouse (vagy hogyírják) és Montpellier :-)

szerda, augusztus 13


oda: Bp-Rajka gyorsvonat, Győrig.
vissza: Győr-Böny-Bana-Bábolna-Nagyigmánd-Kocs-Tata-Tarján-Gyermely-Szomor-Zsámbék-Páty-Budakeszi-Bp.
azért mentem, mert az M1esen autókázva olyan szép a Vértesen átkelni (Óbarok pihenőhely után délnyugat felé kacsintva ott vannak azok a brokkoli alakú hegyek), gondoltam kis szir-szar utakon biciklivel még szebb. hát tényleg szebb (te tényleg), de sajnos kb. 500m olyat kaptam amilyet szerettem volna, azt is valami irdatlan emelkedő közepén. nade: mindegy.

a MÁV kerékpárszállítási politikájához azonban lenne néhány keresetlen szavam.
idén eddig kétszer szállítottam biciklit vonaton: Bp-Szeged-Bp (evezős OB) és most. szegeden az adta a dolog pikantériáját, hogy hazafele voltunk mi, evezősök (10 fő) plusz a II. tisza maraton MTB-verseny résztevevőinek a fele (ezügyben lécci csekkold a 2003.07.06-i bejegyzést is!)
a szabályok: amennyiben nincs bicikliszállító vagon, a legelső és a leghátsó peronon szabad kerékpárt szállítani. ez nagy jóindulattal számolva kb. 10 kerékpár egyidejű szállítását teszi lehetővé, de ilyenkor garantált, hogy folyamatosan sakkozni kell a bringákkal, hogy gyorsan le lehessen szállni. tudod, a vonat nem vár. eközben mindenki koszos (kosszosabb) lesz és az ilyen utazás nem igazán nevezhető pihentetőnek sem.
ha tehát véletlenül nyár van, és véletlenül néhányan egymástól függetlenül úgy gondolják, mekkora hepaj lenne elvonatozni teszem azt Jászkaszafaszára és ott menni egy kört a keróval - amire lévén véletlenül szünidő, véletlenül nyár, mittomén - elég jó esély van, akkor tele a vonat összes bicikliszálításra kijelölt helye. (a nyár kétsz... tudom.)
jöjjön még két ember biciklistül, ők már nem férnek el szabályosan.
ilyenkor a kalauz őrjöng, mert ahol a plusz biciklik vannak ott nem lehet fel és leszállni. jön a szöveg, hogy ad1: miért nem mennek a bicikliszállítós vonattal? ad2: ha már ez kell, miért nem rendeltek bicikliszállító vagont? aztán kijelenti, hogy innen a vonat addig egy tapodtat se, amíg. (ez volt szegeden)
nos tehát.
ad1: nem én fogok a mávhoz alkalmazkodni, hanem fordítva. ez egy úgynevezett szolgáltatás, amelyért én és az állam vállvetve fizetünk (valójában én fizetem az egészet, de ebbe most ne menjünk bele), és amelynek szabályzata szerint nekem (aki karlsurhe vagyok) vagy neked (aki az olvasó vagy), szóval nekünk, mávadta jogunk, hogy ha van kerékpárjegyünk, azt a kerékpárt felrakhassuk a vonatra és elutazhassunk vele Jászizébizére. ad2: tudják mit? így fogok tenni. ezentúl minden egyes kibaszott alkalommal fel fogom hívni a MÁVot és rendelek magamnak bicikliszállító vagont.
és ha nem lesz, akkor nyasgem.

update: egész elfelejtettem. ez ugyen nem egy szárnyvonal volt, hanem a Bécs-Bp vonalon közlekedő gyors. ide gyakorlatilag bármikor felszállhat egy a Duna menti kerékpárúton nyomuló megfáradt külföldi biciklis tapasztalni. országimázs, bazz.

kedd, augusztus 12

hubb, azt hittem, hogy a tegnap esti lesz a hónap (ha nem az év) filmje, de ma megnéztem a szex, hazugság, viedo-t. kiba régi film, 14 éves. játszik benne a félheréjű kómás az aludj csak, én álmodomból, a másik kurva a micsoda nőből, az egyiptológus a stargate-ből és andie macdowell a Loréal reklámból. ő egyébként többek közt azzal teszi emlékezetessé magát, hogy kb az ötödik percben teljesen magától értetődő dologként nyilatkozza a házasságáról, hogy "minden rendben, nincsen semmi baj John-nal, csak éppen nem akarom, hogy hozzám érjen". ilyen jól felépített első tíz percet egyébként még nem nagyon láttam.
a csajozási módszerek közül először az az ötlet fogott meg, hogy kell venni egy karikagyűrűt és akkor minden nő bomol, de rájöttem, hogy ha Mo-n annyi válás van, amennyi, az amerikai recept nem biztos hogy bejön, különben is, utálok gyűrűt/órát hordani. ott van viszont a kocsmatöltelék, aki minden nőnek azt kezdi el magyarázni, hogy jé, magán is piros ruha van, rajtam is, ez nem lehet véletlen...


vettem vázat, villát, kormányt, agyat, felnit, küllőket, féket, stb. a vázon kicsit módosítanak még, utána összerakás, kipróbálás, hajrá. ha minden jól megy, péntekre kész. fixie lesz? kontrás? még nemtom.

update: ha valaki tudja, hogyan működik az agyváltó, elmondhatná. nem tudom ugyanis elképzelni.



egy Woody Allen-film, ami nem arról szól, hogy milyen neurózisokkal jár zsidónak lenni Manhattanben. nagyon jó.

hétfő, augusztus 11

"Ha azonban valaki azért szeretne biciklivel a járdán menni, mert nem érzi magát biztonságban az óriási forgalmú budapesti főutakon, akkor 5 ezer forintos büntetésre számíthat."

nos igen. tökéletesen meg tudom érteni azt a bringást, aki a forgalom elől a járdára menekül.

büntessük tehát a forgalom elől a járdára menekült bringást a gyorshajtó, párhuzamos közlekedést és bicikliút-jelzést nem ismerő/figyelembe nem vevő, dudáló, ordító, a kormányt a biciklisre ráhúzó autós helyett.
de ne legyünk demagógok.
a biciklisek jó része nem tud egyenesen menni még akkor sem, ha előre néz, pedig a forgalomban való biciklizéshez elengedhetetlen, hogy hátrafele nézve is tudjunk nyílegyenesen menni és ugyanúgy állandóan tudjuk, mi van mögöttünk mint az autóban ülve. ezen felül az átlagbringás nem rendelkezik a biztonságos biciklizéshez szükséges fizikummal, nem hord sisakot, nincs rutinja, pánikol és bizonytalankodik ahelyett, hogy magabiztosan menne.

elgondolkodtató az is, hogy míg az autóvezetéshez kell jogsi, a jóval veszélyesebb biciklihez - ha harmincnál aszfalton esel, jó eséllyel csont törik, utána jön a sokk, míg autóval ez koccanás - semmi sem kell, még műszaki ellenőrzés sem.

a járda egyébként valóban nem a bicikliseké, mintahogy a bicikliút sem a gyalogosoké, és ezt is jó lenne észben tartani.
úgy tűnik tehát, hogy bringásnak lenni budapesten szopó.
DE: ma 17 óra magasságában a garai térről az alagút-attila út sarkára 10 percen belül értem át. élveztem minden percét :-)



a minimalbajk prozsekt szellemében: the ultimate minimalbike. a képen nem én vagyok látható, én sosem bringáznék sisak nélkül és a fehér zokni is nembejövős, az ötletet és az elszánt tekintetet - nyilván az előtte levő parkolóban felfestett tolókocsit fürkészi - azonban dijazom :-)


mi volt az osztákok két legügyesebb tette a történelem során?

az egyik, hogy elhitették a világgal, hogy Beethoven osztrák volt.
a másik, hogy elhitették a világgal, hogy Hitler német volt.

csak erről jutott eszembe

vasárnap, augusztus 10


"a bicikli tolva nem bicikli". szerintem az, de értem a kijelentés mögötti megalkuváshiányt (respektálom is), így visszamenőleges hatállyal változik a contest szabályzata. tolni tehát nem ér.

zenefüggők, figyi.
somaFM internetes rádió. hat csatornán adnak, jazzt, ambientet, indiepopot, miegyébet, lehet tehát válogatni. kiírják, hogy éppen mi megy, ha bejövős, fel tudod írni szám címét, sőt, playlist is van. reklámmentes, néha önmagukat ajnározzák egy kicsit. a groovesalad-ot ajánlom: hi low
have a nice day!


ja, meg ma dél körül (nekem reggel) láttam 1980-as moszkvai olimpiai aranyérmet, élőben. öt centire volt az orromtól egy vitrinben. a tulajdonosa korábban tíz évig az ágyneműtartóban tárolta, mert nem akarta közszemlére tenni.


furcsa szombat. voltam Győrben lerendezni a bajai dolgokat, este pedig az egyik legszebb evezős lánnyal lustultunk a Duna-parton (padonülés, sörivás, utálkozó sétálókon röhögés), pár száz méterre a Plázstól, ahol egyébként kiba nagy tömeg volt. ja, előtte meg voltunk Siával egeret venni a westendben. a mediamarktig a tetőn mentünk el, ahol kettesével ültek a csajok a padokon. egyes számú sejtésem szerint ezek enyhén leszbikus, de alapjában véve hetero csajok, akik arra várnak, hogy felszedjék őket. kettes számú sejtésem szerint az egyes számú sejtés helytálló :-)
szóval, eredetileg a plázsra mentünk volna - valami filmvetítésről rebesgettek -, de iszonyatos volt a tömeg. egyébként az index tudósításával ellentétben, be lehet menni biciklivel a plázsra, csak nem érdemes, mert nagy a tömeg, meg amúgy sem szabad ráülni, ha pedig megtennéd, egyből odamegy egy biztiőr és leparancsol róla. ejfél után viszont már nem voltak sokan, úgyhogy fel lehetett ülni a gépre, amit meg is tettünk.
ezért contest.
jó nálam egy-két sörre az, aki a plázs nyitvatartása alatt a legrövidebb idő alatt megy végig a plázson bringával. akár napközben, végigtolva, akár hajnalban, ezerrel tekerve, őrök közt szlalomozva. egyelőre én vezetek, 30 perccel (vettünk sört és leültünk meginni). nem akarok egyedül inni, úgyhogy hajrá!
tegnap egyébként összesen hat mekis sajtburgert fogyasztottam el (Bábolna, jászai (day 1522, tökéletesen egyetértek), oktogon). a koleszterinszintem meg kapja be.

péntek, augusztus 8


nefelejcs hadijelentés.
a nefelejcsben bent laknak a régi lakók, még min 5 hónapig, de az is lehet, hogy nyolc. bérlőként. elvileg beköltözhetnék, ui. az eladók azt mondták, nyugodtan, de szerintem ezt ők se gondolták komolyan, és fellélegeztek, amikor mondtam, hogy köszi, nem. márpedig azért nem, mert én sem örülnék, ha valaki beköltözne hozzánk. szóval érted. egy picit azért bennem maradt, hogy mi lenne, ha mégis? aztán.
az elmúlt két nap prozsektje, hogy a vízórát-gázórát-áramórát át kell jelenteni, ami némi interaktivitást igényel a vevő és az eladó közt, lévén, hogy a régi szerződéseket fel kell bontani, hogy újat lehessen kötni. adatok, aláírások, stb.
elővettem hát az eladó mobilszámát, és ma reggel felhívtam.
letette.
felhívtam.
letette.
felhívtam.
nem tette le. elkezdtem mondani, hogy mi van (bemutatkozás, nefelejcs felemlegetése). erre letette.
kezdtem gyanakodni, hogy rossz a szám, vagy hogy korán van (f10), úgyhogy f11kor újra felhívtam.
letette.
felhívtam.
letette.
felhívtam.
beleszólt, hogy "mi van már", és csak utána tette le.
felhívtam.
letette.
felhívtam.
letette.
számot ellenőriztem (házastárs felhívása, szám megkérdezése), majd kis idő múlva újra felhívtam.
nem tette le.
találkoztunk. egy szóval sem említette, hogy milyen jól eltelefonálgattunk, magyarázkodni se próbált, kitöltötte a papírokat, én pedig mehettem a hivatalba ücsörögni.
a kellemes modorú beszélgetőtárs egy 32 éves volt. egyelőre nem tudom eldönteni, hogy a gyerekszoba hiánya miatt volt ilyen a viselkedése, vagy azért, mert miközben hivogattam, a főnöke hátulról kúrta, dehát mit is várhat az ember attól a nőtől, akinek az anyja a keresztségben a Petronella nevet kapta?


a kezembe került a PSZÁF levele, amit az egyik kiküldött számlakivonat hátuljára nyomtattak. a záró passzus következik.
"Bízom abban, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének munkája és választott pénzintézete színvonalas szolgáltatásai fenntartják az Ön bizalmát mind a pénzintézetben, mind pedig annak felügyeletében."

elírták. persze, persze.

csütörtök, augusztus 7

Made in Austria


ez a blog régen nem tölti be azt a funkciót, ami célból megindítottam. asszem erre a tényre végre sikerült rádöbbennem. hogy miért? ezt is tudom.
de nem mondom meg.


még be kell mennem a városba ellenőrizni a lakmuszgyalogos-elméletet, mert bár évek óta kidolgozott, néha megtréfál még.
ma mindenféle koszlott hivatalokban fogok ücsörögni, hogy intézzem a nefelejcs papírjait, ahova rossz esetben csak 8 hónap múlva költözhetek be. ez az igazán szopó

reggel a tilosban egy igazán idegesítő picsa tett úgy, mintha lenne esze. hallgasd meg (24kbps/5Mb 96kbps/20Mb), oszt mehet a hallgatói levél.


el ne felejtsem majd elmondani, hogy mi fán terem a lakmuszgyalogos. biciklisták, erősen figyeljenek!

szerda, augusztus 6


höhh. egyelőre ennyire futja a paint (és a karlsruhe) képességeiből. 1st header. előbb-utóbb lesz még jobb is, csak várják ki.


hölgyeim, uraim. bloggerek és olvasók. és olvasó bloggerek.
12 óra sem telt bele, kaptam több képet; az egyik et én csináltam baján (köszi Péter!), majd miles küldte el két régi header-jét (köszi miles!).
ez alapján azt gondolom, talán érdemes: legyen fénykép-konteszt.

készítsen olyan képet, amelyen egy hídon áll, Ön!
küldje el a képet karlsruhenak, Ön!
örüljön, amikor látja magát a headerben, Ön!


voltam Nagyinál internetet oktatni. nem hiszem, hogy sikerült megtanítanom, hogyan kell mailt küldeni, de asszem a böngészés menni fog neki.
kerestem vázat a bringához, kezd körvonalazódni a gép. véletlenül találkoztam egy sráccal, aki fixie-t hajt, adott néhány ötletet, szóval a legnagyobb probléma (nem ejtőpapucsos váz beszerzése) úgy tűnik, kis utánjárással kiküszöbölhető, onnantól kezdve pedig már minden egyszerű. asszem.


volt reklám a fejlécben, nincs reklám a fejlécben. eddig zavart, most már nem teszi. nyilván valami képet kell majd odatenni, mondjuk hidasat, vagy nőset. vagy hidat nővel. mindjárt ki is írok egy pályázatot, de előtte még gondolkodom. kösz az infot, Mr. A!

kedd, augusztus 5


elég vicces-ijesztő belülről figyelni a szétesést, másoknak pedig nyilván nem szórakoztató. elsőként vele (+koleganők) futottunk össze véletlenül, ragyogó. a slayer nekem kiba jó volt.

hétfő, augusztus 4


csúnyán negatív, mosmá biztos. a combom beég húsz lépcsőfoktól, folyamatosan szomjas vagyok, pedig küldöm az ásványvizet keményen, de a szám mégis olyan, mintha megettem volna öt kiló száraz taplót, és a zizi is itt figyel az agyban. csak minek.
ma sebnyalogatás+meló, aztán este sziget. ahhoz képest, hogy nemrég még hetijegyben gondolkodtam, az uccsó napok egyikén csak kijutok.

vasárnap, augusztus 3


A Planai csúcsán megkértem egy olasz fazont, hogy csináljon rólam képet Beweismaterial céljából, és megadtam neki a mailcímemet, hogy el tudja küldeni. elküldte. a képen karlsruhe (izzadt, bizonnyal büdös is) támasztja a biciklit, mögötte tábla, a hegytetőn zöldellő rét, aztán egy fenyő, utána pedig a mélység és a távolság a következő hegyig.
méghogy elidegenít. méghogy társadalomképtelen. méghogy a digitális kütyük semmire se jók.


sikerült kinulláznom magam. az is lehet, hogy negatívban vagyok. négy óra alvás után egy "miért ne" kíséretében beöltöztem biciklisnek és elindultam haza. nem kellett volna. bár folyamatosan ettem és ittam, paksnál már nem volt benne semmi jó, és akkor még hátra volt 110 km. azt hiszem, ez a mai akció többet ártott, mint használt, de legalább megcsináltam. sport ist mord.

a magyar utak - autósok számára szinte láthatatlanul - tele vannak halott madarak, kutyák, macskák és héják (vagy mik) különböző lapultságú és bomlási állapotú tetemeivel. ezen kívül, kb. minden öt kilométeren van egy fejfa/kereszt/koszorú. ez kis cinizmussal nézve egy igen jó könyvötletet adott Stephen King számára (ld: Kisállatok temetője, a kisállatokat és Cage-t tarolják a kamionok), valójában pedig azt mutatja, hogy egy ilyen út - amellett hogy hasznos - feleslegesen sok halált okoz. jobban kéne vigyázni.

szombat, augusztus 2


ez az idei Baja jó furcsára sikeredett, már most is (ebből vonjunk le messzemenő következtetést az esti buliról előre - jaj) mégpedig mert bringával jöttem, a versenyen majdnem szkiffes nyert abszolútban - 6 perccel lemaradva az elsőtől -, az első pedig egy női négypár lett. girl powwa. a szkiffes - Vanczák Gergő - teljesítménye kb. olyan, mintha valaki egyedül (segítő csapat és kísérőkocsi) nélkül lenne az első háromban a Tour valamelyik szakaszán. sajnos idén itt is citromsárga pólót osztogatnak, mindenki ilyet kap, aki leevezte a távot. köszönet érte a liptonnak. a póló csúcsronda.
karlunk 6:15' tiszta menetidővel teljesítette a távolságot, és integetett a mezőnynek a dunaföldvári és a bajai hídról. jól érezte mgát végig.

azon gondolkodom, pofátlanság-e netcafét nyitni olyan sávszélességgel, hogy az index nyitólapja három perc alatt jön le. asszem igen.


ez az idei Baja jó furcsára sikeredett, már most is (ebb?l vonjunk le messzemen? következtetést az esti buliról el?re - jaj) mégpedig mert bringával jöttem, a versenyen majdnem szkiffes nyert abszolútban - 6 perccel lemaradva az els?t?l -, az els? pedig egy n?i négypár lett. girl powwa. a szkiffes - Vanczák Gerg? - teljesítménye kb. olyan, mintha valaki egyedül (segít? csapat és kísér?kocsi) nélkül lenne az els? háromban a Tour valamelyik szakaszán. sajnos idén itt is citromsárga pólót osztogatnak, mindenki ilyet kap, aki leevezte a távot. köszönet érte a liptonnak. a póló csúcsronda.
karlunk 6:15' tiszta menetid?vel teljesítette a távolságot, és integetett a mez?nynek a dunaföldvári és a bajai hídról. jól érezte mgát végig.

azon gondolkodom, pofátlanság-e netcafét nyitni olyan sávszélességgel, hogy az index nyitólapja három perc alatt jön le. asszem igen.

péntek, augusztus 1


holnap már ne essen az eső. (megfigyelték? ha meleg van az a baj, ha hideg az, ha esik, ha fúj, stb. ez egy érdekes mellékszál, de most nem hagyom magam félrevezetni magam által) szóval. holnap lesz a budapest-baja, ami egy igen hosszú, ámde nagyon unalmas evezősverseny. pont úgy, mint minden hosszútávú verseny. mi a jó benne? távját tekintve ez a leghosszabb, úgyhogy elmondhatod magadról, hogy. aztán, megérkezni, meg ott van a másnap esti az óriásbebaszós buli - tíz óra evezés után egy sörtől fejreállsz -, ami bizonyítottan csak fáradtan élvezhető.
idén nálam edzéshiány mián bicikli a program. na ezért ne essen.
én meg vasárnap eszmélésig baján. csá.

egyébként meg a római katolikus egyház pápástul, pedofil és nempedofil papostul, az összes álszent hülyeségével, akaratosságával és geciségével menjen a faszba. irritálnak. nagyon. mondhatni gyűlölöm az egészet.

This page is powered by Blogger. Isn't yours?