hétfő, június 30


karlsruhe most úgy érzi, vége a tanulásnak, jön a láblóga.
pedig nem.
az jön, hogy doktoranduszfelvételi, jövő kedden. tanul, tanul, tanul.
utána lesz a láblóga. akkor már télleg.

mindemellett mától napi egy óra intenzív testmozgásról kell gondosodnom, ui. 74 kilósra híztam, ami plusz 4et jelent. valaki?

csak vicceltem, you know.


Jugaslavija weekend.

útvonal: Bp-Maribor-Ljubljana-Porec-Opatija-Bp

Elsö nap: tulajdonképpen éjjel.
hullafáradtan (vizsga után buli volt, alvás nem) 6 órás autóút, innentöl kezdve nem is sikerült kipihennem magam, ami elég komolyan rányomta a bélyegét az egész maradék hétvégére.

Második nap: Maribor

Itt a szervezök fizették a kaját-piát-szállást, csak ingáznunk kellett a versenypálya és a kajahely között. A versenyen tíz csapat indult, kettesével indultak egymás ellen. az elöfutamok után negyeddöntök és helyosztók voltak, összesen hat futamot mentünk, kétszer kikaptunk (a késöbbi elsö és második helyezettektöl, mindkétszer kb fél méterrel) ami a harmadik helyhez volt elegendö (a negyediket fél méterrel vertük, kicsit szoros volt a mezőny eleje). volt napsütés, esö, szivárvány, feltörték az egyik kocsit amivel mentünk, de csak a rádiót és az egyik srác kontaktlencséit nyúlták le, adtam interjút a szlovén tévének (már megint benne leszek a médiában, gecca!) aztán este a buli során sikerült valami egészen keményen bevigyorogni.

Harmadik nap: Maribor-Ljubljana-Porec

alig-alvás után lehúztunk Ljubljanába, hogy megkeressük a hot-horse burger nevü falatozót és együnk lóhúsburgert. a lóhús finom, erkölcsi dilemmkat (nekem) nem okoz, bár a lóhúsevés valószínüleg félúton van a csirkehús és az emberhús között, innen nézve már kicsit weird.
mivel Porecben nem volt szállásunk, az volt a terv, hogy hajnalig buli, utána alvás a strandon, amit kissé keresztülhúzott, hogy egész éjjel szakadt az esö, úgyhogy reggelre elég nyomorultul volt a társaság (kivéve karlunkat, aki a buli helyett egész éjjel a kocsiban aludt, hogy pótolja az alváshiányt)

Negyedik nap: Porec-Opatija

szép hely. valójában annyit láttunk belöle, hogy pizzázó, strand, strandonalvás, felébredés, hazaút. az autópálya nagyon komoly, egymás seggében vannak az alagutak és a viaduktok. ja, és 70 kunáért (kb. 3 kHUF) kersztül lehet jönni egész horvátországon, autópályán. idehaza valami igencsak el van cseszve.

csütörtök, június 26


még több ilyen kép


explodingdog: he never was too smart



o jaj. uj felhasznalofelulet van a blogger adminnal, meg kell vele felhasznalobaratkoznom. o meg megtanulhatna rendesen a karaktertablazatot, eddig egyes mert nem tudja az ekezeteket.

reggel az egyik siiskola irodajaban ébredtem, eléggé masnaposan. aztan jottek a napkozitaboros gyerekek, kaptak reggelit, én rajzoltam nekik jelet a poharukra, mindenkinek azt amit kért. az egyik kabé négy-ot éves kissrac egysejtűt akart.

meg vannak ezek a meglehetosen buta énekesmadarak is (eddig az hittem, a sargarigonak a csore sarga). csak gubbasztanak a fan a poros tollaikkal és forgatjak a fejüket, vagy cél nélkül ropkodnek ide-oda. aztan egyszercsak azt mondjak nekik a vegyszerek az agyukban, hogy "énekelj geca". és akkor énekelnek. olyankor nagyon szeretnek madar lenni. bar, ha lehet valasztani akkor ragadozomadar lennek, mondjuk koszali sas (mert a rigokat jobbara felzabaljak a macskak). ha sas lennek akkor ulnek valami kiba magas hegy egyik orman es lazulnek meg sasolnam a tajat, vagy kiterjesztett szarnnyal koroznek egy ret felett es nyulra vadasznek.

na majd legkozelebb.

szerda, június 25


vádlott, álljon fel!

szigorlatok 4 és 3, tanulmányi átlag 3.53, diplomamunka 5, védés+vizsga 4, összesen 4.07, diploma értékelése "jól megfelelt".

leülhet.

ma este némi rác-rom-alkohol jellegű cselekvés várható


hm.
most jöttem ki.

nemsokára.

update: majdnem bejött. kapott tételek: 5-19. az ötös a véklonyfalúakról szólt, kentem-vágtam.
a 19es polgári neve: Ismertesse az állandó keresztmetszetű rudakból álló szerkezetek dinamikai egyenleteinek, benne a tömegmátrix, a geometriai merevségi mátrix előállításának lehetőségeit. Hogyan alkalmazható a modálanalízis gépek keltette gerjesztések számításánál.
érdemes volt megtanulni, de már törlöm is, feleslegesen foglalja a helyet.

meg egy amatőr puskázó a délelőtti trupptól:
tanár: -Ezt (kilométerhosszú képlet) fejből írta ide? nos, levezetés nélkül ezt én nem tudom leírni, (megfordítja a papírt, elővesz egy tollat), de ha maga igen, írja le újra.
délelőtt ő volt az egyetlen akit elhúztak.

kedd, június 24


új híd feszül a Duna felett. ez jó dolog.
a híd tervezője a Tudomány Fellegvárának egyik (1) nagy öregje. Egy másik (2) - szintén tanszéki - nagy öreg szerint a híd el van bszva. egy harmadik szakértő valószínűleg azt mondaná, hogy igen, valóban el van bszva, de nem úgy ahogy azt nagy öreg 2 gondolja, szóval ezzel nincs semmi baj. nem tudom kinek van igaza, de arról kezeskedem, hogy összedőlni nem fog, nyugodtan átmehetnek rajta. Az elbszottságot egyébként némileg alátámasztja a tény, hogy a hétvégi próbaterhelésen az egyik kolega úgy beverte a fejét az egyik, a kettes számú öreg által feleslegesnek titulált izébe (na! na jó: kereszttartóba), hogy varrni kellett. jobbulást!
btw, holnap az egyes számú nagy öreg lesz a zsűri vizsgabizottság elnöke.

5-16!



a lelkierő-csepegtetésért, a támogatásért, a türelemért, az elviselésért, a noszogatásért, a kidolgozott tételekért, az SMSekért, a Biblia-idézetekért és a horoszkópért köszönet adronak, schafinak, susienak, jacknek és JAL-nak, és még sokan másnak. és a családomnak, ofk.

5-16!



5-16!


hétfő, június 23


azért mostmár a picsába. erről egészen megfeledkeztem, most meg jól elcseszi az estémet. mér vagyok akkora segg, hogy minden hülyeséget bevállalok? ráadásul miskolc, mekkora ócska hely. meg kéne tanulni nemet mondani. meg valami nyár-féle dolgot is kéne tartani valamikor.

5-16! 5-16! 5-16!

update: tíz percre rá, hogy ezt ide beiktattam, felhívott beike és közölte, hogy mégis van hely a maribori (éééérted) útra, csütörtök este indulunk. ez mekkora jóság már :-)

öttizenhat!


nem megyek Mariborba mert nincs több hely.
nem megyek reklámba mert nem válogattak be.

pozitív energiakapcsolás és egyidejű limbómanőver-projekt beindítva.
öt-tizen-hat! öt-tizen-hat!


ja meg volt műsor a blogokról a tv2őn. kissé zavarosra sikeredett. le lehet szedni a korridortv-ről, de most nem rakok linket mert megyek tanulni.

legyen mantrád az 5-16!


ma hajnali ébresztőműsor: kopácsolás. vésővel, betonon. kezdek adaptálódni: sikerült visszaaludnom. emellett nem lesz meleg víz három napig, ami nem csak azért borzasztó, mert ekkora lesz a fütyim amikor kiszállok a zuhany alól (szerdán is, tehát valami önbizalomerősítő-pótlékot kell majd szerezni), hanem mert napont ötször közli velem velemelyik családtag, hogy még három napig nem lesz melegvíz. köszi, tudom, nem kell többször mondani.

tótaW, az index kissé fasisztoid publicistája ismét díjat kapott. nyilván gyököt kell vonni a cikkből, de a helyzet még akkor is szomorú - tudom én, hogy az informatikai miniszternek a profi weblaptervezésnél több mindenhez kell értenie, és nyilván ért is, de azért ekkora fasságokat ne mondjon már, mert ez így, ebben a formában finoman fogalmazva is szánalmas.
írj be egy elégtelent fiam és óra végén hozd ki az ellenőrződet aláírásra.

vasárnap, június 22


Tisztelt Vizsgabizottság!

Kérem, hogy a számomra kiadandó tételek sorszámának megállapításánál kérvényemet vegyék figyelembe!

A kiadott 25 tételből a vizsgán egyáltalán nem szeretnék találkozni a vasbetonnal foglalkozó 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15-ös tételekkel. Ha lehet, azt is oldják meg, hogy a vizsga közben ne is kelljen hallanom azt a szót, hogy vasbeton, mert sajnos hányok tőle.
A mechanika tételek közül a 20-ast (merevségi- és tömegmátrix előállítása, rezgések, modálanalízis) nyugodtan ki lehetne venni a sorból, az egyetemen eltöltött hat év alatt nem találkoztam még ugyanis senkivel, aki értette volna amit e tétel kapcsán bemagolt, és szvsz rég rossz, ha egy statikusnak mozgásban levő szerkezetekkel kell foglalkoznia. A 21-es tétellel kapcsolatban (rúdláncok, kötélhálók, harmadrendű elmélet) csak annyit mondanék, hogy (nem).
A faszerkezetekkel foglalkozó 22, 23, 24, 25-ös tételek teljesen feleslegesek, az építészek sokkal többet tudnak ezekről a szerkezetekről mint az építőmérnökök (ez szomorú de igaz).
A maradék 11 tételből szabadon választhatnak kettőt. Ha igazán be szeretnék lopni magukat a szívembe adják az 5öst (vékonyfalú acélszerkezetek) és a 16ost (térbeli rúdszerkezetek egyensúlyi és kompatibilitási egyenletei, erőmódszer, elmozdulásmódszer), de tulajdonképpen e helyett is inkább a diplomamunkámra adott értékelés újbóli elolvasását, és az alapján államvizsga alóli felmentésemet illetve az azért járó jeles osztályzatot kérném.

Tisztelettel:

karlsruhe

just kidding, you know


respekt az evezősöknek. már két hete is akartam írni, hogy elég jó amit csinálnak, ahogy azt is, hogy kár hogy Hallár Áki eltörte a bokáját (ami azonban nem tartotta vissza attól, hogy edzzen, láttam őt gipszelt lábbal ergométerezni). Kár, hogy az eredmények közül néhány nem ér olimpiai kvótát, de persze ez nem csökkenti a teljesítmény értékét! Úgy néz ki, hogy jövő hét végén én is fogok versenyezni, Mariborban

szombat, június 21


vajon azok, akiknek a neve a névsor elején van, gyakrabban szoktak kapni eltévedt SMSeket? Nyomogatod a gombokat ész nélkül a telefonon, aztán egyszercsak megy a cucc és nem lehet megállítani. Acél Réka tegnap majdnem kapott tőlem egy olyan feliratút, hogy "irigyellek, te köcsög". gáz lett volna (és drága is, mostanában valahol Afrikában forgat)

péntek, június 20


péntek este van, én meg itthon tanulok. picsába.


hazafelé be akartam menni a Remekhez a várfok galériába, de elfelejtettem. pedig hogy örült volna.


még bőven nincs vége a napnak, de már megvan a tanulság: ne halogass. bár ez már nagyon gyakran volt tanulság, valahogy eddig nem sikerült elsajátítani ezt az anyagot. Eldöntendő Kérdés (pontosítok: Eldőlt Kérdés, csak ezt ő még nem tudja) csomagot küldött, benne egy zacsi gumimacival. Jóízűen és köszönettel elfogyasztom, de letagadom hogy megjött a pakk, símán. karlsruhe nagy geci tud ám lenni (de nem érzi jól magát utána).
egyébiránt megkaptam mindkét bírálatot, agyba-főbe dícsérnek, ami meglehetős kényelmetlen érzés. majd az államvizsgával kompenzálok.
megvolt a casting is, ha beszerveznek akkor jövő kedden lesz a fényképezés. államvizsga meg szerdán. bazz.

The Quiet Americanjó ez a film. A vietnami lány nagyon bandzsa, de nálam nagyon bejövős, és ahogy Michael Caine játszik, az télleg jó. ahogy pedig Brendan Fraser, az nem. A harmadánál-felénél, amikor kezdtem rájönni, hogy jó lesz a film, nagyon drukkoltam hogy ne csesszék el a végét, és szvsz nem is tették, bár susie szerint átírták az eredeti novellát. elolvasom, meglátom.



csütörtök, június 19


holnap megyek reklámcastingra.
nem fognak beválogatni - azt mondták, trendi ruhában menjek, a kékfarmer-gallérospóló meg asszem nem az - de ha mégis, akkor két hónapra telerakják az arcommal az RTLkulbot. ja, meg fizetnek is.


Csörgött a telefon; NagyTesó volt az, közölte, hogy megjött az értékelés Németországból. Kicsit megugrott az adrenalinszintem.
- Azt írja Saal professzor, hogy igen... blablabla... na itt van: "we are very proud that a such an excellent student like he has written his diplomwork at the University of Karlsruhe" és ha ő örül, akkor én pláne örülök - mondta - azt is írja, hogy a jövőben is mehetnek hozzájuk diplomázók a tanszékről. Írt jegyet is, 1.3, ez mennyit jelent?
- Ez a négyötöd és az ötös közötti jegyük.
- Nos, akkor ez egy elég szép eredmény. Gratulálok!

köszi, NagyTesók :-)


Santiago Calatrava: Oudry-Mesly Bridge, Créteil/Paris, FranceNézegettem hidakat a neten. Azok, akik ismernek, csak legyintenek erre, mert ezügyben kissé monomániás vagyok, és legtöbbjük (egyébként helytelenül) azt gondolja, előbb-utóbb hidakkal fogok fogalkozni ha nagy leszek. őszintén: nem lenyűgöző ahogy egy szép ívhíd - egyik lába itt, másik ott - átszökken azon a többszáz méteren? karcsú, áttetszően kecses, szinte érthetetlen, hogy bírja el azt a sok autót. (Hát úgy, hogy a híd önsúlyához képest lófing a járművek súlya, gondot leginkább a szél okozhat)
Drukkoljunk hogy a kormány (vagy ki) elfogadja azt a tervet, amely szerint az új dunaújvárosi Duna-híd a maga laza 307,5m-es fesztávjával a világ legnagyobb ívhídja lenne.

szerda, június 18


beszéltem NagyTesóval, tudattam vele, hogy 95% a maradás valószínűsége, mert a két év Karlsruhe havi 715,81 ojró (nem vicc, télleg pont ennyi) ödíjjal, ami a zsé lenne a - nemröhög! - Landesgraduiertenförderungsgesetz alapján, nembejövős (ui. esély sincs rá, hogy kigazdálkodjam belőle a porschét).
a 95%ból pedig egykettőre száz lesz, pláne, hogy kisujjamat sem fogom mozdítani, hogy ne úgy legyen.

hát ez van.

kedd, június 17

Coming out? én is, én is!


Tarzan és Arany János közös vonása, hogy angolul mindketten csak írni-olvasni tudtak.

nyilvánvalóan az agyamra mentek a kiváló tételek


susie a mai nyekergéseimre igen érzékenyen reagálva küldött először egy képet, utána egy hasznos oldalt, végül pedig egy kiváló filmrészletet. ez milyen jó már :-) jobbulást susie bloggernek!

hétfő, június 16


két reklám.
az egyik a két gizda srác a Gödörnél, akiktől megkérdezik hogy hol a legközelebbi OTP. az egyik (a gizdábbik, "ilyen zsír mobilja van és nem használja") a legutóbbi (höhh.) exnőm öccse.
a másik amikor az Amstel reklámban a bringás srác a rendőrautók kísérte konvojban biciklizik. ilyet én is próbáltam egyszer, de az egyik autóból kihajolt baltaarcú apu egyik példánya, beszólt valami csúnyát, aztán - nyilván állambiztonsági okokból - majdnem felpasszíroztak az egyik út szélén álló teherautóra.
reklámban szerepelni egyébként jó dolog, nagyon kevés munkáért fizetnek rettenetesen sokat.


ez az államizsgáratanulás-dolog egy nagy szopás, és úgy érzem, nem a jó végén vagyok a rúdnak. többek szerint túlparázom, pedig nem is (majd iderakok idézeteket az elsajátítandó anyagból és akkor érthető lesz, hogy miért is). jó nagy gondok lesznek az időarányos teljesítéssel, ha ez így megy tovább. karlsruhe most nemmosolyog. Eldöntendő Kérdés meg ne írjon olyat, hogy "Szia Kiscsillag". az unjó.


beszéltem a német NagyTesóval hogy mi a helyzet kinti munkával. nos, misiek kolega félrevezetett.
most akkor az íróasztalt újra lesöpröm, az összes eddigi tervet/ötletet jobb kézzel a bal váll fölött laza mozdulattal el, de jó messzire ám, és elgondolkodom, hogy érdemes-e kimenni Karlsruheba két és fél évre csak kutatni. pontosabban: akarok-e, mert az nem kétséges, hogy érdemes.
apró részleteket (pl: mennyi a zsé, vagy ami még fontosabb, hogy telik-e majd belőle arra a sárga piros porschéra) még tisztázni kell, de valószínűleg nem. persze az is lehet, hogy igen. rajokban kőröznek a fejem körül a legtanácstalanabb állatok.
na jó, azért sose legyen nagyobb gondom.

akkor mont mennyé tanulni. jó

vasárnap, június 15

azt hittem, ma nem lesz post, mer egész nap tanulok.
de lesz.
nem tudok szó nélkül elmenni a megdöbbentő felfedezés mellett, ami akkor ért, amikor - hogy kibogozzam a tartók statikája III. tankönyvvel összeakadt bajszomat - kézbe vettem a mátrixszámításról szóló alapművet.
csingiling!
a borítón velem példálóznak! this can't be coincidence! érezze át a borító sorsszerűségét Ön!

szombat, június 14


"Férfiúról szólj nékem Múzsa..." önfényblog.
sikerült produkálni a könnyűsúlyhoz szükséges 72,5 kg-mot, bár ennek ára az volt, hogy dupla pulcsiban vezettem le a Velencei-tóig, ami nem volt a legjobbabb (itthon 73,8 kg, mérlegeléskor 71,6), DE: a népes és magasan kvalifikált mezőnyben sikerült megszerezni a második helyet, mivel ez a Vidék Bajnokság volt, ez egy VB-ezüst ;-)
ahhoz képest, hogy ki kellett volna zárniuk asszem ez elég jó.

hazudsz
hát, ezt talán nem, de... ööö
nos.
a mezőny nem volt népes - csak ha az egynél eggyel több annak számít, és magasan kvalifikált se - tekintve hogy mi lettünk a másodikak
viszont nagyon jó érzés volt újra versenyezni

jó, akkor majd vidd magaddal az érmet az államvizsgára, hátha értékelik

ilyen a rajta hétvégén evezősverseny van velencén, ma 1715kor karlsruhenak is futama van, lécci drukkolj. bár végülis mindegy, versenyen kívül indulunk mert nincs sportorvosim (senkise vállal felelősséget azért, ha elpatkolok edzetlenség mián), de azért jó lenne húsz másodpercnél kevesebbet kapni a célban. az egység neve: férfi felnőtt könnyűsúlyú négyes, a legénység: manó, zsivány, bálna, karlsruhe.

péntek, június 13


wishlist


essél már bazmegdörögj és villámolj



jött egy telefon és egy mail, amelyek külön-külön is tönkretették volna a furásfaragás megszünte felett érzett örömömet és jól belekavartak az állóvízbe (ami amúgy szerencsére csöppet sem állóvíz)
NagyTesó megsürgette a döntést, amit az államvizsga utánra hagytam volna, hogy Karlsruhe vagy Budapest. van egy projekt amit rám szeretne bízni, de ahhoz, hogy bevállalhassam, tisztázni kell, hogy milyen paraméterekkel tudok kimenni (ha). lépéskényszer.
a mail egy lánytól jött, kb azzal a tartalommal, hogy "nyilatkozz". lépéskényszer.

örülnék ha valaki megsimogatná a fejem és nyugodt hangon azt mondaná, hogy "rest, karlsruhe. the answers are coming"


abbahagyták a kopácsolást a pincében; vakoltak, falaztak, aljzatbetonoztak, fúrtak-faragtak. a csúcs tegnapelőtt volt, amikoris hajnali hétkor arra ébredtem, hogy vésik a falat az ablakom alatt (pontosabban: a fejemtől légvonalban kb hat méterre) de ma végre tizenkettőig tudtam aludni (kis örömök kettő). ebben a nagy melegben kezdem úgy érezni magam mint a Sivatagi Show kis pelikánjai.

csütörtök, június 12


kis örömök az életben: ha van elektromos fogkeféd, nem izzadsz meg fogmosás közben :-)


nem megyek kutyásokhoz. teljesen lenyugodtam és nem keresem a konfliktust, a közjó meg ááá, nemannyira érdekes. de legközelebb már télleg, kisdobos becsület szavamra.
helyette: olvasson Diplomamunka-összefoglalót Ön!
(helyesírást nem ellenőriztem, bocs)


a kerékpározó kolegák nyilván tudják, hogy általában a kistermetű kutyák szoktak kerékpárosra támadni, ami nem veszélyes (már ha elmúltál öt éves), de igen idegesítő, ergo a kezdeti gatyateleszarás (mer kvva hangosak ám a kis korcsok) után jön a düh és néha a kutyaüldözés. ma, miután egy héten belül másodszor támadott rám lesből ugyanaz a drótszőrű vértacskó, be is csengettem a vélt tulaj ajtaján, akik azonban szerencséjükre nem voltak otthon. este lehiggadva megyek vizitelni és megmondom nekik, hogy vagy ők intézik el, hogy a kutya ne tudjon kijönni az utcára, vagy én intézem el a kutyát. morc. >:-(

update: elsősorban nem magam miatt pattogok, hanem az utcákat hamarosan ellepő szünidős kölkök miatt. mittudomén hogy érdemese. közjó, hahh.

szerda, június 11


itt (viasat) megy a Jerry Springer show mellettem. ez nekem eddig nem volt meg, úgyhogy most remekül szórakozom. a hajkitépés az itt normális?

inkább tanulni kéne. jaja, kéne


OVi, a hazafi. emlékszünk-e még arra, amikor amerikában - miniszterelnökként! - azt mondta, hogy "az embernek nincs szüksége ellenségekre, ha van egy magyar barátja"? asszem megyek hányni


Mellnagyobbítás kézrátétellel. Időpont megegyezés szerint


kedd, június 10


naéspersze még ennél fontosabb is van. mármint ha jól tévedek. vagyis asszem. vagyis nemtudom. meg azt sem tudom, hogy mit nem tudok. tehát semmit sem tudok. asszem.


a jelenség neve: kivetődés. nade, van ennél fontosabb is.
nem találtam meg a neten, úgyhogy nincs link, de ma lövöldözős-kirablós bűncselekmény volt a közelünkben, ahol pár napja tizeskulcsot vettem a húgom biciklijének megszereléséhez. még mindíg (hopsz, mindig) tartom a véleményem, hogy ez itt durvább mint a nyócker.


bekötve, leadva. alig hihető, de igaz: hidegen hajlított cuccba burkolták a gerincet. (nagyonsokér)


kész a mű (és forog, az alkotó meg mindjárt megy pihenni), holnap be lesz kötve & le lesz adva. magyar összefoglalóval együtt 115 oldal, francba a sztahanovista génjeimmel. az összefogaló nemsoká fent lesz az angelfire-n, csak elfelejtettem a jelszavam, anélkül meg nemmegy. jojt.

hétfő, június 9


forró hétfő, vastag vasárnap-fíling, már megint egy sms mentett meg az egésznapos punnyadástól/munkától
A: ma mivel cseszed el az idődet?
ka: evezéssel, mármint a bámulásával
meg lábvízbelógatással a Duna-parton, kishalak nézésével ("halak, kapaszkodjatok!"), másféladag fini vegakaja elfogyasztásával, nyugival, csenddel, nemtörődömmássallal. köszönöm :-)
most jön a tanulás, csatlakozom a Mozgalomhoz.


a magozott cseresznye játszik a tévében az én adóforintomból?
akkurvaanyátok. kedd este ismétlik, nézd meg.

vasárnap, június 8


tegnap este úgy volt, hogy adok még-egy-esélyt a mátix kettőnek (egyedül, egy Lbsztt nap megkoronázásaképpen. asszem a kánikula teszi). helyette néztünk Donnie Darko-t, ami jó volt. erős Stephen King-beütés, amerikai kisváros-szatíra, megváltó-fíling, jó alakítások. csörsz utca. kétszernézős.

szombat, június 7


azt hiszem
valami
hiányzik

vagy valaki


kabbe


susie egy nagyon kedves és közvetlen lány, kedvelem. "szia susie :-)" ültünk, mászkáltunk, beszélgettünk, összefutottunk sue-val és theatreal-lal, bekukkantottunk a bloggertalálkozóra, de pár perc után elmentünk amit azt hiszem, én sem teljesen értek, mert nagyon érdeklődő arcokat láttam, nem sértésnek szántuk, de talán jobb csak olvasni.

sikerült jégkockát csinálni. nagyon amorfak lettek, de hidegek voltak és lehűtötték a teát.

péntek, június 6


nincs itthon jégkocka. meg jégkockatartó/gyártó sem. ez milyenmá.


ma adroval közös társaságban ettük tele magunkat lángossal. adro csendben ült a padon és keveset beszélt, persze lehet hogy nem nagyon tudott bekapcsolódni az elég durva fiúdumába.
senkisem sejt semmit, titkos találkozó teljesítve.

"you are a good man and i hate giving good people bad news"

(valaki lécci mondja már meg, hogy a mindíg az két rövid i, vagy egy rövid, egy hosszú? köszi)

csütörtök, június 5


egyetlen kedvenc evezősklubom honlapja bent van az eheti hvghálóban. azt írják, "kellemes kivitelezésű, informatív oldal az evezés szerelmeseinek, gyenge fotórovattal és nem működő keresővel". 3/5 pötty.
az oldal - finoman szólva - kiemelkedik a magyar evőshonalpok közül. a háttérprogramokat (inkl. nemműködő kereső) és a dizányt ingyen csinálta a mirai (ismétcsak kösz srácok), a tartalom egy része karlsruhe keze munkája (a szigettörténet és az edzők bemutatása nem). szerintem megér ez a honlap akár négy pöttyöt is.


elvtársak, a nemzetközi helyzet fokozódik.
az kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy nem lesz egyszerű, és könnyű se, de cserébe bonyolult lesz és eldönthetetlen. ember (KA) tervez. aztán hazajön, találkozik ezzel-azzal, beszélget ezzel-azzal, leveleket ír+kap, valami író-olvasó találkozóról is rebesgetnek, emberünk tehát végre nem egy szobába zárt zombinak érzi magát, kissé céltalanul, de buta vigyorral az arcán bolyong a városban, és folyamatosan gondol, gondol, gondol. rájön, hogy a tervezéskor kimaradtak szempontok. vagyis, nem kimaradtak, de a kiindulási pont idején fennálló szituáció okán teljesen el lettek hanyagolva, így a Terv most lóg a semmiben, még szerencse hogy csak virtuálisan vagy hogy, mert azt minden építőmérnök tudja, hogy aminek nincsen alapja, az összedől. ezzel még a még-nem-építőmérnökök is tisztában vannak, és nem is terveznek ilyet mert tudják, hogy ezért seggberúgás jár az államvizsgán és akkor ugrott a diploma. és az csak egy államvizsga.
tehát. régi Terv kidob, asztal tisztárasöpör; új Tervet kell készíteni. jobban oda kell figyelni a részletekre, konzultálni kell külső szakértőkkel, de mindenekelőtt és továbbra is gondol, gondol, gondol.

emberünk mindemellett azt is elhatározza, hogy a következő pár hétben nem rúg be, mert tegnap, tegnapelőtt, meg az azelőtti napokon - hát az nem volt szép, hogy egy kis eufemizussal elkenjük a valóságot. megpersze hogy ilyen kiba intelligens szavakat használjunk.


ráckert. remek, egyike az okoknak, amiért érdemes maradni. mai illusztris vendég (többek közt): László Csaba pénzügyminiszter.
only human.

a rom is jó, de nem a régi

szerda, június 4


próbálok dolgozni is, de jobbára csak tűkön ülök.


de igen, engem is idegesít. dehát mit tehetek én? semmit. asszem.

más.

pár napja, néha azt érzem, mintha egy hűs szellő/kéz végigsimítaná a bal térdem külső részét. valami idegi dolog lehet, mert naciban is, naci nélkül is, itthon, villamoson, hazaúton KA-ból a kocsiban is éreztem már. remélem nem afféle "itt levágandó" előérzetről van szó. ha mégis így volna, ha beléptünk az euba és nem lesz határ innen hollandiáig, majd a falábamban hozom a füvet, mint az egyik KAi orosz srác dílere.

megintmás.

ma összerakom az utcaiharcitúramasinát. kék buksit figyeld a városban.


olyan buliba hívtak, hogy "lakás fullos renoválás előtt, a közfalakat is lebontjuk" de nem lett belőle más, csak hogy az emlegetett közfalakat (is)összetapicskoltuk temprás kézzel, festettünk rájuk mindenféle butaságot, KA összemázolta a házigizda nőjének arcát kékkel (cserébe össze lett kenve fehérrel), mindenféle galádok összekenték festékkel a villanykapcsolókat, meg a kilincseket, így egy idő után kalanddá vált a vécézés, összekenték... izé, tük továbbá a söröket a hűtőben, a csipszet és a tesco gazdaságos sósperecet a zacsiban és hogy minden biztosítva legyen, a csapokat is, jó vastagon.majdnem mindenki úgy nézett ki mint egy szobafestőmázoló. de jó itthon.

kedd, június 3


ahol lakom, az napközben alapból egy csendes környék. bár, ha jobban belegondolok, a madarak néha kicsit hangosan randalíroznak :-)
de ez most nincs így. nagyon nincs. a pincénkben pár hete (de mióta itthon vagyok biztosan) igen hangosan fúrnak-faragnak-kopácsolnak, hogy elkészüljön az, amire bőven lett volna idő az elmúlt tíz évben. örülök neki, mert végre rend lesz a pincében, nem lesznek limlomhegyek, de egy kérdés nem hagy nyugodni.

MIÉRT ÉPPEN MOST, AMIKOR ÁLLANDÓAN ITTHON VAGYOK ÉS TANULOK???


reggeli és HBO-nézés közben azon töprengtem, lehetséges-e, hogy egyes filmeknél szerződésbe van foglalva, hogy amikor a szereplő azt mondja, hogy "...-ból származnak a szüleim", a ... helyére mindig a szinkron nyelvének megfelelő országot kell berakni? ilyenkor lehetne ott akármi, ausztria, románia, németország, stb, de ő Mo-t mond. lehet hogy a jobb marketing érdekében érdemes ilyesmit csinálni, kedvelem azokat a filmeket, amiben van ilyen kis kapocs hozzám.

hétfő, június 2


utánzol, Áki? ejnye. jobbulást!


HJB koncert jó volt. az énekes jobban bendzsózik mint énekel. asszem. mindegy, végülis mindkettőt jól csinálja. vasárnap esténként a FatMo'sban, szerdánként az Alcatrazban játszanak, jól.


NagyTesó pozitívan áll a dologhoz. most akkor az lesz, hogy kiderítem, hogyan lehet összeegyeztetni a kellemes a hasznossal, és ha össze lehet egyeztetni akkor megyek, ha nem lehet, nem megyek. persze a dolog még mindig nem ilyen egyszerű, de ilyen egyszerűvé is lehet tenni

vasárnap, június 1


csak kérdések vannak (mi lenne, ha...), de egy ilyen reggelen/délelőttön, azt hiszem, nem is kell keresni a választ, csak hagyni, hogy játsszanak a gondolatok, ugráljanak a flessek, vázoljanak két jövőt (vagyis két lehetséges jövőt), és ettől kiüljön a vigyor az arcomra. perspektíva van, a cél látszik, az út pedig, mihelyt felemeltem a lábam az első lépéshez, megjelenik majd. kell ennél több? nem hiszem.

ma este 1900kor Hot Jazz Band koncert lesz a Petőfi Művházban, ami Pesthidegkút kulturális központja (lenne, ha lenne itt központ. vagy kultúra.) gyere el, jó zárt eket és ákat hallhatsz.

This page is powered by Blogger. Isn't yours?