csütörtök, július 31


jelentem, nő az internetpenetráció magyarországon (vagy mélyül, vagy mi).
Nagyi nyolcvanX éves. Nagyi a héten bevezettette az internetet az otthonába, hétfőn megyek elmagyarázni neki a mit-hogyant. előzmények: spectrum ZX, C64 (először kazettás, később flopis, még most is megvan neki), innen upgrade egy 166-os pentiumra, amit azóta lecserélt egy P2-esre. lopott játékprogramokkal játszik, bár karácsonyra kapott jogtisztát is, a warcraft az egyik kedvence. eddigi pályafutását nézve, valszeg most kezdi a hacker-önképzést.
mekkora géneket örököltem már :-)

szerda, július 30

loptam. forrás: Barburu ilyesmire gondoltam. mondjuk az enyém legyen inkább olyan, aminek vannak küllői, meg igazi - kétoldalas - villái, mert a féloldali kerékfelfüggesztés drága mulatság és mit csinálok esőben, hova rakom a sárhányót? ezen kívül legyen neki pedálja is, mert különben hajthatatlan. egyébként tetszik, bár egy kicsit sötét, én átfesteném kékre. de ez csak egy epig monogr telegr piktogram de barom! ja, akkor is.


jó, akkor kitalálok magamnak felesleges feladatokat.

1. acélszerkezetű gerendahíd megtervezése, gyártás megtervezése és legyártása a hídépítő versenyre. majd rakok képet és szöveget, akkor majd érted (meg én is).
2. minimálbájk építése. országúti váz, egy sebesség, elől patkófék, hátul kontra vagy patkófék, 9- kiló, semmi hacacáré.
3. MovableType letöltve, internetguru-program indítás (ehhez fűzöm a legkisebb reményt, itt nulla a hozzáértés-faktorom).

hétfőn volt a szüleim harmincadik (értsd: 30.) házassági évfordulója. lesz-e nekem ilyen? megláttyuk. Apu, Anyu, respekt!
ezenkívül, ma van a húgom névnapja (nem Xénia). boldog névnapot, húg!

kedd, július 29


a harmadik napon, a Planai-ra (1906m) való felkapaszkodás közben - akkor azt reméltem félúton, kés?bb kiderült, hogy az út legelején -, megálltam és lihegve megkérdeztem az út szélén fütyörész?, kerítéskapu-lakkozással elfoglalt fiatal, tejfölsz?ke (Gerry Hanslmeier-hasonmás) bennszülöttet, hogy ez-e az út, ami a csúcsra vezet, meg hogy egyáltalán van-e ezen a hegyen ilyesmi?
Mindig van egy út ami a csúcsra vezet - válaszolta.


ja, meg taknyoltam is. jellemzően(?) jószándékúságom mián. épp Kriszta mesternőt akartam feltolni egy kisebb domb tetejére (az úttörő ahol tud, segít), de összeakadtunk. én estem, a mögöttünk jövők jót mulattak, Kriszta mesternő pedig vígan bicajozott tovább. így megy ez.


öt (5) napig nem volt internet, blog, mail. bazz.
azt, hogy valaki otthonhagyta az útlevelét, és ezért a hatórás utat kilenc óra alatt sikerült teljesíteni, a tettet követ? megbánás és az öt napon át tartó mindenki helyetti mosogatás mián borítsa a feledés jótékony homálya.
három napig mint hal a vízben toltuk; sütött a nap, megfürödtünk minden szembejöv? hegyi patakban és hegyi tóban, megmásztunk minden hegyet (bicikivel max: 1906m), megtanultam tenyerest dobni frizbivel. a negyedik nap én fostam, két másik pedig hányt, de csak nekem volt annyi eszem, hogy otthon maradjak, így én voltam az egyetlen aki nem ázott szarrá 2200m-en :-) az ötödik napon pedig meggyógyultunk, hazajöttünk. kíváncsian várom, hogy mi volt horvátországban.

csütörtök, július 24


elfelejtkeztem az OB egyik legviccesebb részletéről. a főszponzor az Agrár Marketing Centrum volt, illetve a Baromfi Terméktanács. jegyezzük meg jól: Baromfi Terméktanács. minden győztes kapott egy citromsárga (ha-muslinca-lennék-egyből-beleszeretnék-citromsárga) T-Shirtöt, a "Baromfi Terméktanács ajándékpólóját". édi!


menjetek a bevásárlóközpontokba és bevásároljatok, minden le van értékelve.
nekem ma többek közt lett egy olyan nacim, aminek a slicce mellé (a slicc takarásában, alapból nem látszik) fel van írva, hogy "never stop exploring". szemből nagyon jól olvasható ;-)


beírtam, elküldtem. sajna közben a datanet levágott a netr?l így írás tova. kurvaanyád. vagy mégsem, mert amit írtam (ömlengés és önsjanálat, némi önirónia) jó volt leírni, bár nem hiszem, hogy közelebb jutottam volna bárminek a megoldásához. talán a kedvem lett csak kicsit jobb.
talán.

szerda, július 23



a kép kiba életlen, de nem fake. a Heineken kupakos Zlaty Bazant úgy csücsült társai közt, mint félvezető atomjai között a szennyeződés. mindjárt utánanézek, hogy gyárthatták-e őket egy üzemben. ha nem, elkezdem zsarolni mindkét céget és a továbbiakban szrok a lottóötösre.

update: ugyanott gyártják őket. hát, ez van.

update: vettem lottót


Szerv

"Tanulmányai befejezésének várható időpontja: 2006.06.30."
Hadsereg, kabbe!

ma némileg éjfél előtt végigbicikliztem a szigeten (maaargit!). tele volt rendőrrel. nagyon tele. mire végigértem, láttam minimum tizet. és mind épp abuzált valakit. nemá, hogy szükség van erre. nemá, hogy erre van szükség.
voltak biciklis rendőrök is, ami röhejcsúcs, az ilyeneket képtelen vagyok komolyan venni.
Rendőrség, kabbe!

kedd, július 22

Mi volt a Tip-Top gumijavító előtt? hát a saller.



"Használati utasítás

A mellékelt dörzslapot a csésze közepén levő gyújtófejen végighúzzuk, amitől az lángralobban és a gyújtóanyagot izzásba hozza. A dörzsfej égő gyufa, vagy cigaretta érintésével is meggyújtható.
A Csepel kerékpár tömlőfolt gyújtóanyaga a legkedvezőtlenebb időjárásnál is könnyen és biztosan gyullad, magas és egyenletes hőfoka a foltot a javítandó tömlőre tökéletesen rávulkanizálja.

Csepel"



köcsög blogger. na akkor az lesz, hogy saját els?szint? domain, movabletype blogmotor, függetlenség, háváj.

hétfő, július 21


a hétvégén nyert a Ramsau-lobbi (a Horvátország-lobbi sajnos nagyon gyengén képviseltette magát az OBn), úgyhogy csütörtöktöl bicikli-túra-futás-sörivás-tópartonfetrengés-síelés odakint, ahol februárban síelni voltam az evezös bandával.
rólam nevezték el a házat, látod?

Haller, Pet?, Molnár - hogy csak a legnagyobbakat említsem



mi a mérleg? a Danubius begyűjtött tizenegy aranyat és második lett a pontversenyben - ez a eddigi legeredményesebb OBnk.
két tény. egy: a felnőtt női nyolcast tíz - azaz 10 - éve zsinórban nyeri a Danubius. kettő: Kulifai Kriszta az első magyar evezős, aki minden női versenyszámban nyert OBt. erősebb nem? haha. lányok, respekt!

szombat, július 19


a fűtést kikapcsolták egy napra, és bekapcsolták az öntözőberendezést. halleluja!

továbbá: állítsanak bármit a bulvárlapok, ne higgyjenek nekik: Jimmy él! nagyjából tizenkét éves roma srác, a kis virág cukrázdában (valójában fagyizó) énekel, a hangja kiköpött mása az előző inkarnációjának. egyszóval kurvaidegesítő.
persze az is lehet, hogy plaback az egész.
számomra ma véget ért az OB (eredmények vannak, a sasszeműek - meg persze akik ide kattintanak - olvashassák a Nemzeti Sportban) a blogra meg majd pár nap múlva szivárognak be az eredmények (tálalni kell, na.)

csütörtök, július 17


azt pedig majd elfelejtettem (de az első utánam belépő emlékeztetett rá), hogy szegeden dögivel vannak gyönyőrű lányok. nagyon szépek, nagyon sokan vannak, és mindenhol szépek & ott vannak. jövök szegedre lakni (á, azért (nem))


van netcafé.
nos kéremszépen, szegeden 120+ napja nem volt eső, a fűtést viszont alaposan felcsavarták, úgyhogy edzés+meleg = minusz négy kiló karlsruheról. megvan az áhított 70 kg.
szeged egyébként továbbra is óriásbejövős, emberléptékű, csendes, olcsó (korsó sör a szitiben 0,2 kHUF) és már két jó cukrászdája van, a kis virág mellé - kontrapunkt gyanánt, az épület másik oldalára szerelve - megnyílt az a capella, ahol - mint azt karlsruhe sasszeme felderítette - a biztonsági kamerák a kiszolgálólányokat (kézilány) figyelik. remek lehet ilyen bizalommal teli légkörben dolgozni.
holnap kezdődik a háromnapos verseny, a szám, amiben holnap indulunk az egzotikus "férfi felnőtt könnyűsúlyú négyes" névre hallgat. lesz itt holnap érem, ha nem is arany, biliv mi.

szerda, július 16


karlsruhe ma délelőtt konzultál NagyTesóval, aztán dél körül elteleportál Szegedre, ahol a hétvégén evezős OB lesz. meg remélem találok egy netcafét is.

addig is písz, senki ne keveredjen brókerbotrányba

kedd, július 15



Famke, Natasha: bemutatom Jennifer Conellyt. gyűlik a konkurrencia, aztán majd küzdhetnek a kegyeimért.
Na jó, szóval, láttuk a Hulkot (és lefordítottuk: The Incredible Hulk = A Hihetetlen Böszme). Nem kifejezetten családi mozi; ha válófélben levő feleség vagy és meg akarod tartani a srácot, nézesd meg vele, utána garantáltan másképp néz majd az apjára. a film egyébként tisztességesen meg van csinálva, néhol ragyogó jelenetekkel, ha a pókember bejött, irány a mozi.

vasárnap, július 13


nem megyünk/megyek balatonra, mert nem.
ha mentem volna, akkor
1. nem borítottam volna a joghurtot a notbuk mellé (és nem kell feltakarítanom)
2. (ez a fontosabb) nem kapok olyan SMSt ma éjjel (f2kor), mint amilyet kaptam.

mélységesen elszomorít egynéhány barátaim egymáshoz fűződő kapcsolatának milyensége, meg a tény, hogy minden ezzel kapcsolatos megnyilvánulásom, legyen bármilyen ártatlan - leszögezem: nem azért ügyködöm, hogy minden olyan legyen mint egy-két éve volt - az ellenkezés kibaszottnagy falába ütközik. az ilyen dolgok eredője az az SMS, amit úgy nyitottam ki, hogy jé, dejó, és ami ami jó eséllyel szétbaszta a napomat. úgy érzem magam mint egy gyerek amikor válnak a szülei.

és hajhaj, milyen üres a jobboldal

szombat, július 12


egészen meglepő, hogyan bújnak el a fontos dolgok a nem kevésbé fontos, de inkább "basszunk egymásra minél több sarat"-jellegű rogán-gyénémet (stb, stb, stb) pankráció két csörtéje között. (oppardon, mások szerint itt kultúrált politikai vitáról van szó, vagy mi a szösz?)

"Ezt tényleg te írtad bele a törvénybe, te nagyon kedves Minisztérium? Hát tiszta hülye vagy-e te?" cikk itt

ááá, bazz, mindenki hülye (inkl. karlsruhe, aki még béna is: előbb öt centi híja volt, hogy beletárazott egy doboz jughurtot a notbuk billenytyűzetébe)


a ma esti felismerés: karlsurhe (aki én vagyok) alapjában véve egészen megdöbbentő hatékonysággal bassza el a dolgait. nem részletezem.
ezen felül megjegyezném, hogy a petanque egy igencsak fasznövesztő játék. a két felismerés persze időrendileg pont fordítva jött, de kell valami kaland az életbe felkiáltással ide fordítva raktam be. nohát, ez van.
ha tehetik, menjenek fel a szabihegyi kilátóba (leánykori nevén Erzsébet-kilátó) éjjel. le kell fizetni a gondnokot (nem fog ellenkezni), de megéri, mert fel lehet menni legfölülre, ahonnan olyan a kilátás, mintha repülőről nézné az ember a várost. ilyenkor aztán E.T.-t sem nehéz megérteni.
holnap lehúzok tihanyba és magamba töltöm a megfelelő mennyiségű alkoholt, mert azt gondolom, hogy az nekem jót tesz majd (nem).

pihenjenek jól, Önök!

péntek, július 11


lehet, hogy mégsem olyan jó bolt doktorandusznak lenni. tegnap még az volt NagyTesó álláspontja, hogy egy hónap szabi, ma meg már az, hogy á nem, rosszul gondoltam, sürgős meló van.
hát, bameg. ezek után tutifix a 10+ nap lent, délen, édes éjen, a kikapcsolt (sőtmitöbb: hálózatba bedugva, lenémítva, bekapcsolva itthonhagyott, hahaha) mobil, meg a mit sem sejtek.
nem adom a nyaram! az az én drágaszágom

csütörtök, július 10


vigyázat! blogbapicsogás következik!

Döntések, döntések, döntések. mindíg csak a fránya döntések.
kövezzetek meg, de a legdurvább kérdés jelenleg: hova menjek nyaralni? Ausztriába (ide, ahol már voltam) kb. öt napra, vagy Horvátországba (Forrest Gump-osan affektálva: már megint) kb. tíz napra?
asszem Horváto. lesz az, maradt némi kunám a maribor-hétvégéről

még mielőtt elutaznék azonban, jövő hét végén lesz a 104. Országos Evezős Bajnokság, karlsruhe versenyzői részvételével. szerzek majd érmet, jól.

és: Susiéknál holnap sörkóstolás lesz a gyárban, egy okleveles sörfőzőmester vezetésével. sárgulok.


ezt akartam. az otdk-t már elcsesztem, későn szoktam kelni, és alig edzek valamit, de azért időarányosan jól állok.
egy hónap láblóga következik kéremszépen. hátradőlés, nemparázás, kipihenés, szórakozás, pénzszórás.



Natasha Henstridge


Famke Janssen mellé, nem helyette


szerda, július 9


tegnap este megálltunk susieval egy asztal mellett a kultiban. a srác aki ott ült, maga volt Antonov/goren, a lánnyal pedig a nemrég felemlegetett soproni biciklitáborban (meg az összes ehhez a társasághoz tartozó hepajban) együtt mulattunk. kábé fél óra után jött a szöveggel, hogy "én téged ismerlek valahonnan". hehe, átlátszó :-) anno elég csúnya autósbalesete volt, elég csúnya körülmények között, de mostanra úgy tűnik, egyenesbe került.
ott volt aztán még a nagytestű kolega (direkt nem vettem észre) és az építészsrác a cégtől ahol tavaly bérrabszolgaként melóztam. az építészsrácot kedvelem, úgyhogy oda is mentem hozzá. aztán kiderült, hogy együtt van a hülye nagytestűvel, így aztán a nagytestű elkerülhetetlenné vált. de azért túléltem.

na meg a szavazás. tizennyolc-kettőre végződött, a kettő, aki mellényúlt/nemjótakar be van tudva a mátrix hibájának. köszönöm a jóindulatot az igenlőknek, egyben jelentem igazuk van/volt. menjenek lottózni Önök!


- gratulálok doktorandusz úr - montda NagyTesó öt perce.

legendás szerénységem élénken tiltakozik, de legyűröm: holtversenyben első helyen vagyok a listán.

kedd, július 8


ilyet velem és a Dalossal is csináltak. korrupt gecik.
(köszönjük a szofisztikált véleményalkotást, kedves ka)

hol lehet aláírni az ívet?


csillagidő, 36 óra.
na. nem volt minden esemény nélküli a dolog, már ha van egy
intermezzo: nagytesó csörög, holnapra sürgős munkát ad. hát a picsába is. ehem, ehem, ehem.
ilyen kifejezésnek értelme.
volt egy srác, aki lovasi (vagy lovászi vagy milyen. lovári) roma nyelvből tette le a nyelvvizsgáját, ami kellett a diploma megszerzéséhez. ügyes!
aztán volt egy srác, aki akkor tudta meg, hogy hiába tanult, mert hármas diplomával nem lehet doktorandusznak jelentkezni, amikor bement szóbelizni. ügyetlen!
aztán, volt egy öreg (~55) csóka (dr csóka, ráadásul) aki a gerincoszlop stabilitását fogja tanulmányozni doktoranduszként. kedélyesen elbeszélgetett a vizsgáztatókkal, akikkel anno kb. évfolyamtársak voltak. eeeez igen!
aztán volt karlsruhe, aki mielőtt bement volna, még párszor átismételte a tizes tételt (vektor-vektor függvények: tenzorok, divergencia, rotáció, integrálredukciós tételek), de csak azt, aztán bement és kihúzta. bazzeg, mér nem lottózik az ilyen? na majd holnaptól. visszaköpködtem mindent a papírra, kicsit belekérdeztek, kicsit belezavarodtam de legalább nem volt kurva nagy beégés a vizsga (mint ahogy a paralell univerzumokban, ahol nem azt húztam, az volt). szorgos népünk győzni fog!
eredményhirdetés (ott és itt) csütörtökön, addig még lehet szavazni. a dolog továbbra is kétesélyes. légy résen!


hú emberek, kurva nagy para van. vélemény?


a karlsruhe ősztől doktorandusz lesz
igaz
hamis
  


hétfő, július 7


T. zsűri!
amit karlsruhe szeretne: 1-10 (mátrixok, lineáris algebra, analízis, numerikus módszerek, vektormezők, skalármezők, tenzorok)
amit karlsruhe nem szeretne: 11-15 (különféle diffegyenletek, variációszámítás)
tisztelettel-köszönettel: karlsurhe

végre volt valami közvetlen haszna is a netnek. beírod a googleba, hogy "unicitás és egzisztenca tételek" vagy hogy "Gauss-görbület" és terülj-terülj asztalkám jelleggel letölthetővé válik az elte vagy a bme egyik idevágó tárgyának az anyaga. tudás ingyé'. mi ez, ha nem jó má'.


az embert legjobban játék és vezetés közben lehet megismerni. kösz sch-nak, aki a linket küldte. hangot rá!

egyébként, holnap lesz a doktfelvételi. ez gyakorlatilag egy matekvizsga, ha még nem említettem volna (bár biztosan, két hete ezzel kelek-fekszem, ergo, kábé olyan vagyok mint egy C-szelvény). csak azt tudom mondani, hogy a dolog nem sülhet el jól: az egyetem vagy felvesz (ez az egyetemnek rossz), vagy nem vesz fel (ez meg nekem rossz).
tudta-e Ön, hogy az r vektor-skalár függvény gradiense értelmezhetőségének szükséges feltétele, hogy az r függvény által meghatározott felület kifejthető legyen? illetve, asszem. szóval valami ilyesmiről van szó. még nem tudom, hogy mi az, hogy egy felület kifejthető. illeve, annyit már tudok hogy nem csak azt jelenti hogy síkba fejthető.

szombat, július 5


már megint mellé: ma reggel - pár órával korábban - errefelé jöttem haza.


10-12 évvel ezelőtt sok nyáron át biciklitáborban voltunk Sopronban. Ez akkoriban volt, amikor kezdtek bejönni az első mountain bike-ok (BCA szaküzlet a Rákóczi téren, egyetlen MTB modell: BCA Rocky). húbazz, de öreg vagyok. Naszóval. Dalosnak (aki Péter) BCA Rockyja volt, nekem egy igen jól feljavított Favoritom, de még így is rettenetesen irigyeltem tőle a plusz hat sebességet és a vastag gumikat. Sopronban a Lővér kempingben laktunk, ahol a bejárat előtt hatalmas rét van, ide jártunk rendetlenkedni - Péter a BCA-vel, én Kapás Ádámtól kunyeráltam el a Csepel (még messze nem Schwinn) mountain bike-jellegű bringát. Rettenetesen élveztük a terepet.
Ott, azon a réten történt első igazán durva biciklis balesetünk (pár napon belül én buktam hatalmasat: kb harminccal nekimentem egy közúti táblának amit az út közepére raktak ki gondos kezek): Péter bedarált egy megriasztott nyulat az első kerekével. Büszkén vitte be a táborba és terítette ki az aszfaltra a zsákmányt, majd amikor kezdett büdösödni, elásta a bungalónkkal szemben. a következő pár napban Dorka, a fekete-fehér foltos, enyhén nekrofil spániel folyamatosan azon volt, hogy magáévá tegye a hullát, de ha jól emlékszem nem haladt elég gyorsan az ásással, hazautaztunk mielőtt elérte volna (a nekrofília, mint fogalom és mint szó azon a nyáron került be a szótárunkba a tizenegyezer vessző elolvasása nyomán).
Tegnap este ezen a véráztatta mezőn volt a Kosheen koncert. a kosheen bekaphassa, legnagyobb jóindulattal is csak egy órát játszottak, de inkább csak háromnegyedet. háromnegyedet, bazmeg. lesz új lemezük, de nem veszem meg. lemásolom.


Fejedelmet Magyarországnak? Remek, tudtam én, hogy csak egy zseniális ötlet kell hazánk felvirágoztatásához.
Én azt mondom, holnaptól legyen Magyarország államformája Demokratikus Fejedelemség. pontosabban, legyen Kis-Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Demokratikus Fejedelemség. asszem így már pontos. Ha visszakapjuk Trianont ("vissza Trianont!", ugye?), a "Kis" elötagot elhagyhatjuk, és a trianoni enklávét máris lehet szántani és vetni sóval (persze csak figyelemelterelésképpen: remek hídföállás lesz belöle a kalandozó magyarok bosszúhadjárathoz, csak el kell odáig ásni a felszín alatt).
Az államforma-váltás jót tenne az országimázsnak is: Magyarország lenne a világ egyetlen Fejedelemsége. már látom magam elött, özönlenének a vastagpénzü turisták, hogy otthon eldicsekedhessenek vele, "jártam a Föld egyetlen Fejedelemségében!", így már a magyarországi állapotok miatt sem kéne szégyenkeznünk - a szükszéges infrastruktúra és mentalitás már rég megvan, a turizmusból származó bevételböl pedig már tényleg fel lehetne állítani a polgári oldal tévéjét, és akkor két tévé termelhetne havi egy-egy milliárdos deficitet.
Namost, ha már van fejedelmünk, legyen sámán is, mert ki fogja megfejteni a Fejedelem nemzetjövö-vízióit? Aztán legyen még törzsi tanács is, és szóljunk a nemzeti genetikusoknak, hogy klónozzák a turult, de sürgösen, mert különben hogyan fog jövöre fészket rakni? Ezeken felül tegyük kötelezövé a szattyánbör csizma viselését, oktassunk fokos-vívást az iskolákban tornaórán, a primitív római betük helyett léptessük újra életbe az ékírást, töriből jöhet az egyiptomi-babilóniai-szittya-magyar kontinuitás, és azt is számoljuk újra, hányat csavarodik a fény amíg a szíriuszról elér fényességes szittya-magyar szemünkbe, mert szerintem csak hetet.

Nos, azt hiszem elsöre ennyi.
Már csak egy kérdésem maradt: ki a fasz az az Eva Maria Barki?

update: ez egy olyan bejegyzés, ahol a hosszú ö-ket és ü-ket rövidekkel kellett helyettesítenem, mert különben kérdöjel.

péntek, július 4


ING House, Amsterdam

csütörtök, július 3


A mai napon amikor már nem esett az eső, de még nem esett az eső, elintéztem, hogy legyen sportorvosim. bár nem kellett volna, mert még érvényes volt a tavalyi. mindegy, lett új. nagyon csinos doktornéni volt a Sportkorházban, kicsit sajnáltam, hogy csak vérnyomást mért és sztetoszkópolt.
a sportorvosival kapcsolatban kiosztanám a MESZ-nek a Nagy Testvér-díjat (nem összetévesztendő NagyTesóval!). Az úgy van, hogy a sportorvosi mellett kell csináltatni versenyzői licencet, mert sporttörvény. ha nincs licenc, nem versenyezhetsz. A MESZben ezt összekapcsolták azzal, hogy aki aláírja a licencigénylő lapot, egyben kap biztosítást valamelyik biztosítótól, de át is adja két cégnek a személyes adatait kereskedelmi felhasználásra. Ezt a passzust a kihúztam az igénylőlapon. A tény, hogy a licencigénylő lapra is kell sportorvos pecsét, azt prognosztizálja, hogy ilyen lapot jövőre is ki kell majd tölteni (az adatokat meg eladják majd más cégeknek).
Nohát.
Kedves MESZ,
coki!
Ad1: jövőre max olyan igénylőlapot küldök majd, hogy "adatok mint tavaly"
Ad2: ha kapok a cégektől reklámanyagot, vagy felhívnak, stb., bemegyek és akkor nagyon csúnya botrány lesz
Ad3: censored. (Austrocephalocereus lehmannianus végbélkúp formájában történő felhsználásáról szólt)
tisztelettel: karlsurhe


ma este létszámstopos medencés buli volt. a létszámstop azért kellett, nehogy ötnél többen legyünk (na nem mintha, de akkoris), a medence pedig igazából két medence volt, amiket állítólag éppen hipóval fertőtlenítettek - ezt Pelikán, az úszómester mondta, miközben kizavart minket a vízből. olyan volt ez, mint a kiűzetés a paradicsomból.
fürdés közben rájöttem valamire, de nem tudom, hogy mire. majd.

szerda, július 2


nem kétséges, a tegnapi nap a vitalitás jegyében telt. egyrészt mert bennem buzgott, másrészt mert mindenhol, ahol voltam, buzgott (valójában egész nap kóma voltam, semmi sem segített). nem kétséges, ma is így lesz ez.
a gozsdu nagyon durván lepattant hely, még minimáldizájnra sem futotta, cserébe viszont szélcsatornaként is remekül megállná a helyét, többek közt ennek köszönhetem a torokfájásomat. köszi, gozsdu, köszi szél! találkoztunk razzia-val, akiről valamiért (talán mert ia-ra végződik, mint a júlia) korábban azt hittem hogy lány. erre kiderült hogy srác, és nagyon halkan beszél. raknék linket, de nem találom az oldalát. namajd.
ezenfelül, a rönóklió AC pumpáját ki kell cserélni, kábé egy hét mire kész lesz (mert a Baumgartnernél nincs raktáron egy darab se, hogy lehet ez?) és ez 60 kHUFba fog kerülni, úgy, hogy a Baumgartner állja az 50%át mindennek, vagyis valójában 120 lenne. én akkor csinálnék ilyet, ha rossz lenne a lekiismeretem, szóval köszi, de ez így gyanús.

update: here we go, the razzia website. hoppálá! (köszi susie!)

kedd, július 1


a Jugoslavija weekenden használt autó (a rönóklió) ma du. 1900 magasságában megállt, diagnózis egyelőre nincs. uff, ezt megúsztuk.


már megintcsak tanulni kéne.
látom, hogy megint jön a rinya része a dolognak, hogy milyen jó lenne, ha valahogy egyszercsak vágnám a matekot és nem kéne tanulni. prognosztizálom, hogy a következő hétben lesz tanulniakarás és nemtanulás, végül mindentaszerencsérebízás, közben a sorstársaknak "tanulj én is tanulok" megmondása, és illúzióbaringatás, hogy ha elég sokszor, elég sok embernek mondom, hogy tanulok akkor az tanulási szempontból is ér valamit (pedigde, az államvizsgán is bejött. csak ez most fontosabb. jaja, nem vitás).
közbe' meg mennék éjjel-nappal ide-oda ezzel-azzal ezt-azt csinálni (még egy ilyen, és szájbaverlek)

nagyon szertném, hogy ha valaki tudja, hogyan definiáljuk egy n-dimenziós lineáris tér két tetszőleges bázisvektorának skaláris szorzatát (már ha van ilyesmi), írjon nekem erről egy mailt.

azt hiszem, mostantól kicsit többet fogok káromkodni a blogban. el is kezdem: fakk.


A hétvégén bebizonyosodott, hogy az idegenek köztünk vannak.
Az úgy volt, hogy már lassan fél éve félszem? volt az autó amivel mászkálni szoktam ide-oda, de így a hosszú út el?tt kellett ezen motoszkálni egy kicsit, mert félszemmel külföldre mégsem. Csakhogy, a pótlámpa is ki volt égve és nem kaptam pótizzót, mert rönóék csak olyat gyártanak amilyet sehol nem lehet kapni (a csigazabálók emiatt bekaphassák).
Elindultunk hát fél szemmel, lesz ami lesz alapon.
Nagykanizsa el?tt valamivel k?röz? elemlámpa. a rend?rök kissé ferdített változatát kapták a sztorinak: "nemá, télleg ki van égve? basszus, tényleg. pedig otthon még égett. hát akkor kicseréljük". A (rossz) pótizzó az utastérben volt - hurcoltuk magunkkal benzinkútról benzinkútra mint a véres kardot, hátha valahol, de nem, sehol - de sikerült észrevétlenül hátrakommandózni és berakni az izzókészletbe anélkül hogy a rend?rök észrevették volna. utána félreálltunk, és némi szenvedés árán beraktam a rossz izzót a rossz helyére. nem ment könnyen, közben a rend?rök rázendítettek a "tízezer forintos csekk", a "külföldön sokkal drágább lesz ez" meg a "ha van jogsija, ki kell hogy tudja cserélni, de miért nem gyorsabban" nótákra, és még azért is lebasztak, hogy miért fogdosom a halogén izzó üveg részét. miafaszért nem fogdoshatom, ha egyszer rossz az izzó, barátocskám. különben is, az enyém, ott fogdosom ahol akarom. nem paráztam, ui. tudtam, hogy ez a dolog jól nem sülhet el.
igen meglep? módon a rossz izzó sem égett, elkezdtem hát a kábelekre meg beázásra meg ilyesmire fogni a dolgot, és kérlel?re fogtam, hogy az els? benzinkútnál istenuccse így meg úgy megszereljük, ?k pedig a korábbi nótákkal kontráztak és igen jól alakították a jó zsaru-rossz zsaru szituációs játék két f?szerepét. közben magamban végig azon imádkoztam, hogy ne akarjanak a baloldali (jó) izzóval ellenpróbát csinálni. ez a verbális csatározás akár szórakoztató is lehetett volna, ha nem lettek volna hárman a rend?rök, ami - a magától értet?d? végkifejlet mián - azt sejdítette, hogy drága lesz a mulatság: egy kis id? után én már kezdtem feladni és tutira vettem, hogy életemben el?ször rend?rt fogok lefizetni. és hogy egyb?l hármat.
Közben, mialatt én szóval tartottam a rend?röket, a Honti, aki velem ellentétben még nem adta fel, babrált valamit a lámpán. Senkise látta hogy mit.
És akkor a rossz izzó égni kezdett.
És ég azóta is.
A rend?rök elkámpicsorodott arccal visszaadták az iratokat és elengedtek minket.
Nincs magyarázat arra ami történt. illetve van. vagy az, hogy a Honti földönkívüli és az agyhullámaival megjavította a szakadt izzószálat, vagy pedig sikerült megszólítania Christine-t a kék rönóklióban.
mostantól figyelni fogom a Hontit, mert nekem mindkét lehet?ség kissé gyanús.

This page is powered by Blogger. Isn't yours?